Startupok

2010 óta vagyunk részei a hazai startup ökoszisztémának. Ekkor indítottuk első innovatív KKV-nkat, a Remagine Technologies Zrt-t, ami elektronikai termékeken alapuló szolgáltatásokat értékesített nagyvállalatoknak.

Akkor még sem a “startup”, sem az “IoT” nem voltak elterjedt kifejezések, viszont ebben az időben kezdtünk megismerkedni az amerikai mintákkal, fogalmakkal, mint az equity, ESOP, pre-money valuation és ekkor indultak az első Jeremie kockázati tőkeprogramok is. Fizikai termék innovációt már akkor sem volt könnyű piacra vinni, viszont az első 1,5 millió eurós befektetés segített minket abban, hogy a MOL-nak, Velux-nak, vagy az IKEA-nak tudjunk értékesíteni prediktív karbantartás megoldásokat, a saját tervezésű okosmérőnkre alapozva.

Ebben az időszakban sok fontos tanulság formálta az üzleti gondolkodásunkat, ezekkel igyekszünk segíteni a ma induló startupokat.

Piaci igény

A mai napig ez az egyik legnagyobb kihívása a saját innovációval kísérletező cégeknek. Főleg azoknak, akik létüket AZ innováció piaci sikerére tették fel. Akár személyes aspektusban is.
Azt valljuk és tapasztaltuk, hogy egy startup elsődleges feladata a piaci igény helyes felmérésére, majd ennek megfelelő kielégítési módjainak kikísérletezése. Szerencsére manapság több működő módszertan is rendelkezésre áll, mint például a lean startup, vagy a design thinking, ezeket adaptálni kell az elektronikai termékek előállítási és eladási folyamataira.
Ez önmagában egy olyan kritikus és komplex feladat, hogy a cég korai időszakában szerintünk nem szabad bármi mással fókuszt veszteni. Amíg nincs validált üzleti modellünk, nem érdemes labort és szervezetet építeni, irodát bérelni és elkezdeni a fejlesztést. Azt valljuk, hogy ezeket a tevékenységeket ki kell szervezni a cégből és csak akkor igénybe venni, amikor azokra szükség van.

Magas belépési küszöb

Sokszor hallja működése során egy IoT innovátor a szlogent, hogy “hardware is hard”. Ha nyíltan szembenézünk a helyzetünkkel, egy mobil applikációnak valóban nem kell foglalkoznia a gyártással, raktározással, logisztikával, visszáru kezeléssel, rázópados, EMC és hőkamrás tesztekkel, vagy attól aggódnia, hogy ha a terméket leszállította, már nem tud rajta módosítani.
Ahhoz, hogy egyáltalán el tudj kezdeni tervezni és kísérletezni, komoly laboratóriumi körülményeket kell teremteni és megszerezni néhány ritka tervezői kompetenciát.
Habár a fentiek miatt valóban magas a belépési küszöb, éppen ezért bőven van tere az IoT innovációknak bizonyos piacokat diszruptálni (energetika, épületüzemeltetés, kiskereskedelem, logisztika és raktározás, ipari termelés, sport, fizikai biztonság, okos épületek stb.).

A Hard Code azért jött létre, hogy segítse az IoT startupokat az indulásban és megoldást adjon a fenti kihívásokra.
crossmenuchevron-down